2014. április 29., kedd

1MÁRKA-TÖBB TERMÉK: Astor Perfect Stay Gel Shine

Kedvesek!

A múlt heti The Body Shop dolgaim bemutatása után, egyik nagy kedvencemet fogom bemutatni Nektek: az Astor Perfect Stay Gel Shine lakkot.

Nagyjából egy évvel ezelőtt vettem meg az első lakkomat ebből a szériából, amikor egy üde, nyári színre vágytam. Tavaly tavasszal jelent meg a széria, akkor még mielőtt olvastam volna róla bármit is, vettem belőle egyet. A színek is meseszépek voltak, alig tudtam dönteni, mikor pedig otthon kipróbáltam, végképp elnyerte a bizalmamat ez a lakk. Többet is vettem belőle azóta:


Mit ígérnek?

"A szalon hatású manikűr otthoni elkészítése most hihetetlenül egyszerűvé vált a Perfect Stay Gel Shine körömlakkal. A Gel Shine körömlakkal ugyanis gyönyörű színű, igazán fényes, zselés hatású körmöket varázsolhat magának. Az Astor egyedülálló, szabadalmaztatott, LYCRA®-ban gazdag, Gel Shine formulája biztosítja a kifogástalan, csillogóan fényes és színes manikürt akár 10 napon át. Az új 3 az 1-ben formula mellett pedig nem szükséges sem alapozó lakk, sem fedőlakk használata. A könnyen használható Salon Pro ecset pedig az egész körömfelszínt lefedi már egy réteg lakk felvitele után."

Mi valósul meg ebből?

Jól fed, akár már egy rétegben is, szépen terül, az ecsete vastagabb, könnyen lehet vele festeni, hamar megszárad, és még tartós is! A fényessége átlagos, a gél lakk hatás viszont hülyeség, semmi köze a lakk finisének a gél lakkhoz. A tartóssággal kapcsolatban egy érdekes dolgot figyeltem meg: a széria különböző árnyalatú lakkjai más időtartamot bírnak felkenve. Ez elszomorított, mert a jól bevált lakkom két legfrissebben megkaparintott darabja nem bírja addig, mint a három régi. Nem tudom, hogy a körmeim ramaty állapota, vagy a minőségbeli különbség lehet ennek az oka. Most viszont következzenek a színek! 

Az első megszerzett a (207/840) Creamy Coral volt, ami nagyon jó tavaszra és nyárra is, mivel szépséges élénk narancsos, rózsaszínes színe van, de nem neonos, azokat ugyanis nem nagyon szeretem. Igazi korall lakk! A ruhatáramhoz jól illik, tavaly tavasszal rengeteget volt ez a körmömön, mert nagyon vidám kis színe van. Különböző fényviszonyok között a számomra kevésbé tetsző neonrózsaszíntól, a klasszikus korallon át, a narancsig terjed a színeinek repertoárja.


A második a (105) Sweet for you árnyalat volt, amit beszereztem. Első vásárláskor ez volt a másik fő jelölt, és nem sokkal később meg is vettem. EZT IMÁDOM! Egész nyáron gyakorlatilag ez volt a kezemen és a lábamon is. Nem tudtam elszakadni tőle, képtelen voltam más színűre lakkozni a körmeimet, annyira szerettem/tem. Ez egy barack színű lakk, pasztelles, egészen világos narancs színű. Az egész nyaras használat után azonban még a fele mindig megvan, és a lakk állaga, minősége sem változott. A világosabb szín miatt ebből mindneképp kell a két réteg a tökéletes fedéshez.


A harmadik választásom eltérő az első kettő nyári színtől Ez egy nagyon mély, sötét, bordós, lilás, csillámporos lakk, (604) Just fabulous fantázianévvel. Úgy emlékszem, ezt nyár végén vásároltam, hogy legyen jó kis őszi-téli lakkom, de ennek is beleszerettem a színébe, és nem vártam a szezonra, elkezdtem használni. Ez az a lakkom, ami mindent elfed, mégsem egyszerű fekete, hanem különlegesebb. Ha lusta dög vagyok lemosni a fent lévő lakkot, akkor ráhúzok egy réteggel, és kész is a friss és szép manikűr! A lereszelt zselésdarabkás körmeimre is ebből húztam, hogy szegényeket elrejtsem a világ elől, és ne kelljen szégyenkezniük lepukkantságuk miatt. Emellett a sötét árnyalata miatt szerintem szép, elegáns szín, alkalmi viselethez is jó, ha valaki nem szeretne visszafogott, világos árnyalatban megjelenni az ilyen alkalmakon.


A negyedik és az ötödik színt egyszerre kaptam A felfedezőtől a szülinapomra: (506) Drama green és (305/395) Lacque it red. A felfedező szavaival élve az utóbbi egy meggypiros lakk. Különben most pont ez van a körmeimen, és sajnos nem bírja addig, mint elődei, mint említettem. A többi tulajdonság változatlan, kivéve, hogy ez a piros szerintem lassan szárad. Valószínűleg a sors nem akarja, hogy egyszer legyen egy tökéletes vörös lakkom, hogy egyszerű életem legyen. Egyik lakknál sem áll fenn a lassú száradás, kimondottan hamar megszáradnak, de ez a piros... Hát, a múltkor azon gondolkdotam, hogy leszedem az egészet, mert semmi pénzért nem volt hajlandó megszáradni! Képtelen vagyok körömfestés után nyugton maradni, ilyenkor mindig olyan dolgokat kezdek el, amik 100% garanciát nyújtanak, hogy a száraz lakkot is leszedik, nemhogy a még száradót. Javítgatásnál, harmadik réteg felhúzásánál már valamiért gyorsabban megy neki a dolog, így megmentette magát attól, hogy kihajítsam az ablakon.

 
A kékeszöldről nincs rossz szavam se, szeretem nagyon ezt az árnyalatot, de ez tipikusan az a lakk, amit nem festessz fel akármikorra. Ehhez hangulat kell szerintem. Egy szokatlanabb szín, inkább őszi-téli, de ezek engem amúgy nem szoktak hátráltatni abban, hogy tavasszal kikenjem vele a körmeimet. A tartósság itt is az egyetlen problémám, hamarabb elkezd lepattogni, mint lányosabb színű, öregebb testvérei, de még mindig ezerszer jobb, mint egy S-HE lakk például.

 
Utolsónak hagytam azt a színt, aminek a beszerzését tervezem a közeljövőben. (106) I lilac it lakk, viszont nem tudom, hogy mi lesz vele, mert több helyen olvastam, hogy sötétebb felkenve, akkor pedig nagyon nem szeretném. Vagy ez a szuperhalvány lila, vagy semmi. Ilyen orgonás árnyalatokat nem szeretnék, mert azok nekem nagyon nem tetszenek. Ez az egészen halvány lila viszont nagyon mozgatja most a fantáziámat, úgyhogy Joy-napokon kipróbálom majd valahol.


Nem mondom, hogy ez lesz az utolsó darabja a szériának, amit meg fogok venni, mert télre a (505) Taupe-t mindenképp szeretném, de azt most szigorúan évszakhoz kötöm, mert az iszapot nyáron a talpam alatt se nagyon szeretem, nemhogy a körmöm színeként.


Összegezve tehát meglepő módon NAGYJÁBÓL azt kapjuk ettől a terméktől, amit a hangzatos marketingszöveg ígér. Ezekre a lakkokra esküszöm leginkább, az Opi lakkok után természetesen. 1400-1500 Ft-ért lehet megvenni őket a drogériákban, de én még sosem vettem meg teljes áron. Leárazva, még plusz 10%-os Rossmann kuponnal, vagy Glamour-Joy-napokon szoktam venni általában, mert drágállom. Viszont ez az a lakk, ami amúgy is megérné a teljes árat, de ha lehet kevesebbért jót kapni, akkor nyilván azt az utat választom. Egy Opi lakk 3000 Ft nagyjából, és tény, hogy az kifogástalan, de nekem az Astor félelmetesen megközelíti az Opi minőségét, fele annyiért (vagy még kevesebbért). Használjátok, Hölgyek, én nyugodt szívvel ajánlom!




csók!
        bibonapsugár



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése