2014. május 8., csütörtök

1MÁRKA-TÖBB TERMÉK+TESZT: essence

Kedvesek!

Kisebb kavarodás van itt, de úgy döntöttem, ma pár essence termékről fogok Nektek írni, a kedd pótlásaként, amit most összevontam a csütörtöki TESZTtel. Már tegnap ki szerettem volna tenni, de az esti fények miatt elhalasztottam a fotózást mára, így a poszt is késett. Azért lehet érdekes ez az 1MÁRKA-TÖBB TERMÉK+TESZT bejegyzés, mert nem vagyok egy nagy essence rajongó. Minden blog tele van a termékeikkel, de nekem mégis csak pár dolgom van ettől a márkától, de ezeket most egy füst alatt be is mutatom!

Az első egy szemhéjpúder, amit ezer éve vettem a leárazott dobozból. Ez egy 07 Love talk elnevezésű termék, ami szuperpuha állagot és tartósságot ígér. Ennek szerintem nagyon szép színe van csillámos, metálos, világosbarnás, tejeskávés árnyalat. Nagyon szeretem az ilyen szemhéjpúdereket, egy bajom van vele, hogy mindig elfelejtem, hogy létezik. Mindig elkallódik valahogy! Különben nem túl tartós sajnos, a leírás ellenére, és a csillámossága miatt inkább esti sminkekhez szoktam használni. Ha nappal használom, akkor nagyon finoman, keveset viszel fel esettel belőle, akkor egy finom csillámréteget viszek csak fel, színe nincs is olyankor, viszont fényesebbé, ragyogóbbá teszi a tekintetemet. Ha több rétegben teszem fel, akkor is egy nagyon halvány, hamvas világosbarna színt kapunk, erős metálos fénnyel. Nem túl pigmentált, viszont a fénye szépséges. Elég régóta megvan, az sem kizárt, hogy a szavatossága már nem jó, de azért használom, mert nem tapasztaltam kirívóan negatív dolgokat nála.


A második termék nagy kedvencem, ez a Nail Art Special effect topper 02 circus confetti fantázianévvel. Ez a lakk! Tavaly karácsony előtt vettem egy karácsonyi vásározós körúton, amikor behúzódtunk egy dm-be melegedni anyával és nagynénémmel. Azóta tart a szerelem, lassan másfél éve. Nagyobb, mindenféle színben tündöklő nagy csillámok vannak az átlátszó fedőlakkban. Elképesztően jó hangulatom lesz, bármikor használom, mert színes, csillogós és nagyon aranyos az egésznek a finise. A száradás viszonylag gyors, iszonyatosan hosszú időn keresztül fennmarad. Ebből származik a hátránya is, teljesen eltávolíthatatlan a körmökről. Alapozólakk, színes lakk, mindegy, hogy mi van, vagy nincs alatta. Gyakorlatilag le kell kaparni a kis pöttyöket, ha már meguntuk ezt a manikűrt. Ezzel nem szoktam mondjuk problémázni, mert ha egyszer felkenem, akkor több hétig ráfestegetek, annyira imádom, és a végén már teljes egészében fedik a "konfettik" a körmömet.

A harmadik terméket szoktam legritkábban használni, de szeretem különben. Ez egy sárga lakk, colour and go 112 Little Miss Sunshine néven. Iszonyat aranyos már a neve, és tökéletesen tükrözi a színét. Ez egy napsárga lakk, melegebb árnyalat, mint a citrom, azért is vettem meg. Tökéletes a napsütéses tavaszi, de legfőképp nyári napokra. Hogy megmutassam, fel is kentem, de a hangulatomhoz is illik éppen. Egy mattító lakk van rajta pluszban, maga a sárga szín szokásos fényes finisű. A száradással nincs probléma, hamar megszárad, az ecsete olyan pufibb, mint az Astor lakkoknak, én ezt szeretem jobban. A lakk szépen terül, és két rétegben tökéletesen fed. Ha egy kis napfényre vágytok, szerezzetek be egy ilyen árnyalatú lakkot!

A negyedik, és egyben utolsó termék, amit bemutatok, egy rúzs lesz. Akartam külön rúzs bejegyzést, de meggondoltam magam. A rúzsok használata a legújabb mániám. Egy hónapja sincs, hogy megvettem a Glamour napokon az első rúzsomat, amit használom is gyakran. Rá egy napra vettem meg ezt, 06 barely there! árnyalatban. Sajnos, genetika-kávé-dohányzás, ki tudja mi miatt, de sárgásak a fogaim, bármit is teszek, és bármennyire is rendszeresen mosom. Emiatt nem használhatok akármilyen rúzst, mert még jobban kihangsúlyozzák ezt a gyengeségemet. Pl. piros rúzs nekem tabu. 
Egyszer régen kaptam egy Rimmel szájceruzát, aminek a színe viszont nem emelte ki a fogaimat, és most egy hónapja, elkezdtem vadászni egy ahhoz hasonló színű rúzsra. Akkor akadtam rá erre a színre! Ez egy koszos rózsaszín árnyalat, sötétebb, kicsit rózsaszínesebb hússzínű, elég nehezen tudom meghatározni, hogy milyen színe van. A képek sem tükrözik igazán, hogy milyen az árnyalata.


Állaga könnyed, nem ragadós, könnyen felvihető. Bár, tartós rúzsnak hirdetik, ezt szerintem ők sem gondolták komolyan. Szerintem maximum 2 órát bír ki, ha nem csinálok semmit. Ez pedig ugye lehetetlen, de annyira tetszik a színe, hogy szívesen újrafestem 2 óránként. Ami még a bajom vele a tartósság hiánya mellett, hogy darabkás lesz az ajkakra felkenve, amiket le kell szedni, mert különben nagyon csúnyán mutat. Ez egy matt rúzs különben, nem csillámlik, kicsit fénylik ugyan.

Ezek tehát az én essence kencéim. Nem vagyok velük elégedetlen, de teljesen elégedett sem, de ritka a tökéletes beauty termék, az a tapasztalatom. Ha közelít a tökély felé, akkor a megfizethetetlenség felé is. Árához képest az essence termékek megfelelő minőséget nyújtanak, többet semmiképp nem fizetnék ki értük. A mesés színek azok, ami szerintem az erősségük, több termék szempontjából is. 

Hölgyek, Ti hogy álltok az essence termékekkel?


csók!
             bibonapsugár

2 megjegyzés:

  1. circus confetti <333
    én korall színt mondanék erre a rúzsra, de a színekkel sosem voltam teljesen képben :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A napfényben korallos, de különben sokkal sötétebb, a második kép jobban tükrözi a színét. Viszont szerintem még annál is sötétebb átlagban, képtelen vagyok meghatározni a színét :)

      Törlés