2014. június 1., vasárnap

KÜLÖNLEGESSÉG: Estée Lauder Deluxe EyeShadow Pure color 18 színes paletta

Kedvesek!

Ma egy csöppnyi luxust hoztam Nektek. Ez  a szépség évek óta a legféltettebb kincsem sminktermékeim között. Borsótól kaptam születésnapomra, ha jól emlékszem 2 vagy 3 évvel ezelőtt. Ez a paletta minden Hölgy álma szerintem, mióta megkaptam, azóta töretlen az imádatom iránta. Következzen az Estée Lauder Deluxe EyeShadow Pure color paletta!

Mikor megkaptam, hát, szerintem sikítoztam, de az biztos, hogy ölelgettem Borsót, akivel ez nem igazán szokásunk amúgy. Abban az évben A felfedező el is szontyolodott, hogy ezt az ajándékot nem tudja überelni. Majd mikor a Nemzetiben elintézte, hogy Szabó Kimmel Tomiék a megnézett előadás után név szerint felköszöntsenek, akkor végül is arra jutottunk, hogy de, sikerült a paletta szintig jutni. Én pedig megállapítottam, hogy nekem vannak a legjobb barátnőim a világon.


A csomagolás szerintem elképesztően szép: aranyszínű, fényes,  és függőleges csíkozású. Ilyen "recés" az egész felülete, és amúgy műanyag maga a paletta. Ha kinyitjuk, a mennyország tárul szemünk elé! A tetejében belül egy nagy tükör kapott helyet, és alul természetesen 18 mesés szemhéjpúder. Matt, szatén és csillámló festékek vannak benne, leginkább rózsaszínes, lilás, natúr árnyalatok. De zöld és kék színt is találunk benne.  Mivel nekem ez a paletta, mint mondtam több éve megvan, ezért már pár árnyalatot sajnos teljesen elhasználtam belőle. Viszont találtam Nektek egy szuper képet, ahol jól látszik a teljes szín repertoár. 


A következő színek találhatóak a palettán, mindegyikről írok pár sort, hogy ne csak a kreatív fantázianevek mutassák, melyik milyen. Egyébként felső sortól kezdem, balról jobbra. Majd középső sor balról és az alsó sor végül.


79 Summer Linen (Matte) - Ez egy sima nude árnyalat, nude. Nem nagyon használtam, mert olyan, mintha nem lenne semmi a szemhéjamon. Semmilyen fénye nincs, színe se, ha felviszem. Mostanság kezdtem el használni, amikor a teljesen natúr sminkeket kezdtem el kedvelni inkább.
72 Amazing Gray (Shimmer) - Egy gyönyörű szürke szín, metálos fény, erőteljesen pigmentált. Esti, bulisminkhez tökéletes, sötétebb, feketés sminkhez tettem már fel belőle, de nem gyakran.
09 Amethyst Spark (Shimmer) - Nagyon sötét lila! A fénye kevésbé csillámos, mint az előző szürkének. Gyönyörű különben, és fáj a szívem, hogy nem az én tónusaimhoz lett kitalálva. Erőteljes, mély lila árnyalat.
46 Flirty Lilac (Shimmer) - Mellette a világos testvére található, az egészen világos lila árnyalat. Egy szépséges, fényes orgona színű festék. Hölgyek, ahogy swatcholom ezeket a lilákat egészen megjött a kedvem egy lila smink elkészítéséhez!!! 
01 Pink Flash (Shimmer) - Szinte már fehér ez a rózsaszín nevű árnyalat. Ez is elképesztően pigmentált, szóval egészen kevés kell belőle, ha nem szeretném jégkirálynővé mázolni magamat. Viszont ezáltal szép hideg fényt ad a sminkeknek, ez is a második körbe tartozó kedvencem, amikor az első kedvenceim elfogytak, ezt is elkezdtem használni.
27 Purple Passion (Satin) - A harmadik lila. A szín, amihez most nyúltam hozzá először. Már használat nélkül is láttam, hogy na, ezt soha. Swatcholva is ezt érzem. Nekem erről a színről az ilyen kislányoknak készített paletták jutnak eszembe. Élénk, feltűnő, szuper lila, nem tetszik. A fénye kicsit világosabb, mint maga a szín, így nekem egy enyhe neonos beütése is lesz az egésznek, ami fokozza a nemtetszésemet. Sajnálom Purple Passion :(
47 Nude Fresco (Satin) - Ó, igen. Olyan régen elfogyott, hogy nem is emlékszem már rá. Na, azért mégis. Egy egészen halvány barackos árnyalat, ami elképesztően gyönyörűségesen csodás volt. Visszafogott, csillámos, szép. Rengeteget használtam, mert alig lehet észrevenni, mégis szép fényes, és csillogó, friss tekintetet varázsol.
13 Tranquil Moon (Satin) - Érthetetlen okokból hanyagolt szín. Világos, jegyes rózsaszín, egészen fehér fénye van, azt hiszem a harmadik kedvenc kör első darabja lesz!
73 Peacock Blue (Shimmer) - Eddigi pályafutásom legkedvencebb kékje. Nem sötét, nem világos. Pont megfelelő árnyalatú pasztell kék. Nagyon jól lehet vele játszani, mert ha többet teszünk az esetre sötétebb, ha kevesebbet, akkor viszont alig észrevehető kék fátylat von a szemhéjakra. Kicsit fehéres, kicsit szürkés fénye van, és ahányféleképpen vetődik rá a fény, annyi árnyalatát lehet felfedezni a kéknek. Egy kevéske még van benne, de annyira őrizgetem, hogy hónapok óta nem is mertem használni.
07 Smokey Ember (Shimmer) - A brutál barna! Ebbe mindig véletlen nyúlok bele. Nem merem használni, Hölgyek! Annyira, de annyira pigmentált, hogy az már túlzás. Nem lehet belőle elég kevesen felvinni a szemhéjakra, hogy ne legyen szuper sötét és szuper fényes a smink tőle. Nekem a kék szememhez és a szőke hajamhoz ezek a nagyon barna sminkek nem túl jók, így ritkán használom a brutál barnát. Bronzos fénye van, és egyébként nem túl sötét, de nekem mégis az.
23 Berry Burst (Satin) - Ha lilának vesszük, akkor ezt se gyakran használom. Ha rózsaszínnek, akkor előfordult. Amúgy ennek van a leginkább szatén fénye, olyan füstös rózsaszín, gyönyörű különben. Van valami titkos barna is benne, ami izgalmassá teszi. A harmadik fordulós kedvenceim második darabja! Lehet, hogy mostantól rózsaszín sminkekben fogok pompázni?
63 Tempting Mocha (Shimmer) - Újabb, már nem a palettán tartózkodó színhez értünk. Ez a világos, fényes barna. Szürkés, aranyos, barnás. Nagyon szerettem, mert adott valamennyi sötétséget a szemhéjaknak, de nem volt feltűnő. Minden alkalomra, napszakra és évszakra használtam, mert egy ilyen tipikus seszín. Magamtól nem venném meg, mert elmegy mellette az ember. De mikor kipróbáltam, beleszerettem. Szerintem ez a szín tipikus alapdarab.
33 Ivy Envy (Satin) - Poison Ivy jutott eszembe a Batmanből, erről az elnevezésről és színről. Ez a paletta zöldje. Nem élénk, fáradt, mohazöldnek mondanám, olyan, mintha arany csillámok lennének benne, és van egy enyhe szürkés fénye is. Ismét azt kell mondjam, hogy sajnálom, Ivy Envy, hogy minket nem egymásnak teremtettek :(
38 Chocolate Bliss (Matte) - Ez tényleg csoki. Egy matt, sötétbarna szín, ami ismét erős pigmentáltsága miatt nincs a dobogón. Nem az én barnám, mélyítéshez jó különben.
10 Ivory Slipper (Satin) - A dobogósok egyike. Nude, fényes szépség. Az elsők közt fogyott el. Nagyon szép gyöngyház szín. Volt...
50 Sandbar Beige (Matte) - Az utolsó matt festék, jelenlegi mindennapos barátom. Mivel az erős tusvonalas szemfestéshez nem szeretek feltűnő szemhéjpúdert használni, ő most nekem a tökéletes. Olyan, mintha egy sima szemhéjalap lenne, mert teljesen illeszkedik a bőrszínemhez, elfedi az alapozás utáni egyenetlenségeket a szemhéjamon. A következő, aki el fog fogyni. 
35 Hot Cinnamon (Shimmer) - Bár, eddig azt hajtogattam, hogy nem szeretem a barnákat, ezt a barnát mégis eléggé megkedveltem a második körben. Barna, viszont olyan erős arany csillámok vannak benne, és olyan arany fénye van, hogy az fantasztikus! Nagyon kevés kell belőle, viszont nagyon elegáns lesz az eredmény, ha finoman bánunk vele. Főleg akkor használom, ha egy kis luxusra vágyom.
11 Riviera Rose (Satin) -  Szinte ugyanolyan, mint a Sandbar beige, kicsit világosabb. Szipogva emlékezek az együtt töltött szép, gyöngyházas napokra.



Tudni kell ezekről a szemhéjpúderekről, hogy iszonyatosan pigmentáltak, ahogy eddig is olvashattátok, a nem nagyon világos színekhez alig kell az ecsetet hozzáérinteni, hogy szépen ki lehessen festeni vele a szemhéjakat. A fényük is nagyon szép egytől egyig. A sötétebb árnyalatok azért hiánytalanok nagyjából a palettámon, mert tényleg nagyon kevés kell belőlük, ha nem akarunk túl feltűnő sminket készíteni. Márpedig én nem rohangáltam az elmúlt években erősen kifestve, így ezek a sötét színek megmaradtak.
A zöld és a három lila, amivel nem tudok megbarátkozni, ahogy olvashattátok. Egyrészt ugye az erőteljes pigmentáltság miatt, másrészt pedig mert nem szeretem sminkben ezeket a színeket használni. A lila szemhéjpúderektől zöldessé változik a szemem színe, a zöld meg annyira tabu nálam, hogy egy kezemen meg tudom számolni, hányszor volt eddigi sminkelős karrierem során zöld szemsminkem.

Textúrájuk nagyon finom, szerintem kicsit porzik, szóval érdemes figyelni erre, mielőtt nekiesünk vele a szemhéjunknak. A tartósságával nekem nem volt problémám, szépen megmarad nap végéig. Ahogy elfogytak a kedvenceim, új kedvenceket fedeztem fel a palettán. Így alakult ki a három lépcsős használat. Most még a második körben tartok, a harmadik kör nem tudom mikor kezdődik majd. 


Örömhír! Találtam egy palettát, amiben pont azok a színek vannak, amik nekem elfogytak, egyedül a Sandbar beige és a Ivory Slipper hiányzik, de helyette egy fehéres, egy sötétkék és egy egészen feketés-sötétbarnás árnyalat kapott helyet a 8 színű palettán, illetve egy pirosító. A feketének és a sötétkéknek nagyon örülnék, úgyhogy lehet, hogy a Gogol Bordello koncert és a PIXIBOX helyett egy ilyen palettát fogok beszerezni, mert ebben a palettában rejtőznek az elkövetkezendő éveim szemsminkjei. 


Hölgyek, amint megtehetem, meg fogom rendelni ezt a palettát. Alig várom már! Ha megérkezett, akkor pedig egy nagyszabású beszámolót fogok készíteni róla!
Nektek van valamilyen felsőbb árkategóriás sminkterméketek, amit nagyon megszerettetek?


csók!
               bibonapsugár

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése