2014. október 25., szombat

TESZT: Körömlakkok (OPI, Astor Perfect Stay Gel Shine, Miss Sporty Oh My Gem!, Astor Fashion Studio)

Kedvesek!

Ma körömlakkos poszttal érkeztem. Egyre inkább benne vagyunk az őszben, így kicsit hátrébb pakoltam a polcomon az élénk korallos, rózsaszínes árnyalatokat. Ma két barnás árnyalatot mutatok Nektek, megismerhetitek a világon a legkedvencebb lakkomat, amiről már tettem említést korábban. Ezek mellett egy kevésbé őszi, inkább diszkókirálynős, és egy régóta áhított világoslila lakkot fogok még bemutatni. Lássuk!

Az OPI Barefoot in Barcelona az OPI Classics tagja, a magyar honlapon a Spanyol kollekcióban fogjátok megtalálni, és szerény véleményem szerint az egyik legcsodálatosabb lakk, ami valaha létezett. Alapban az OPI lakkokban nem lehet szerintem csalódni, ebben a kis tündérben pedig végképp nem. Valamikor évekkel ezelőtt kaptam egy ilyet születésnapomra az egyik barátnőmtől, aki az anyukájánál látta, és ő is nagyon szerette, így gondolta, hogy nekem is be fog jönni. Hát, bejött :) Ez 4-5 évvel ezelőtt történt nagyjából, azóta töretlen a rajongásom a lakk iránt. Miért?


Az első üveg legalább két évig bírta. Nem tudom pontosan, hogy meddig, de az biztos, hogy a két év megvolt. Nem száradt be, nem változott a minősége semmit. Aztán mikor már alig tudtam kikönyörögni az üvegből egy lakkozásnyi mennyiséget, akkor tapasztaltam negatív változást. Viszont szerintem ez megbocsátható, tekintve a rekord hosszú használatot. Szóval nem szárad be, nem lesz ragacsos, nem szárad lassabban az idő elteltével. A hivatalos szavatossága egyébként 2 év.

A lakk egy rétegben is szépen fed, kettőben viszont tökéletesen, kicsit más az árnyalata, ha két rétegben visszük fel. Nagyon hamar szárad, és szépen terül, nem lesz csíkos, pöttyös, kockás, egyebek. 15 ml-es kiszerelésben kapható, az üvegében semmi extra nincsen, egyszerű OPI üveg. A kupak tapintását én kimondottan szeretem, mert ilyen kis göcsörtös, vagy recés, nem is tudom leírni milyen,  a lényeg, hogy emiatt jó érzés megfogni. Az ecset hosszú, kicsit ducibb, szerintem nagyon szépen lehet vele dolgozni.

A Barefoot in Barcelona egy barnás, rózsaszínes, hús színű lakk. Szerintem mindennapokra, és alkalmakra is nagyon szép tud lenni. Kimondottan visszafogott, mégis különleges árnyalat. Csak ódákat tudok róla zengeni, mert nekem tényleg a legkedvencebb lakkom. Ezt is bizonyítja, hogy augusztusban egy rövid szünet után ismét vásároltam egy üvegnyit belőle, és azóta ismét teljes boldogságban használom, amikor csak tehetem. Most őszre szerintem kimondottan illik ez az árnyalat.

Egyébként az OPI lakkok nem olcsók, ez köztudott, az alapjáraton viszonteladóknak működő webshopban 2200 Ft-ért lehet megvásárolni a lakkokat, akár magánszemélyként is. Douglasban, körmös standoknál biztos tudtok vásárolni, illetve a Müllerben, Marionnaudban is kapható, ha minden igaz. (Ez utóbbiban elvileg 2900 Ft...). Érdemes az ilyen online vásártereket is figyelni, mert ott kimondottan jó áron lehet 1-1 üvegcsényit beszerezni. Nyilván ezeknek eredetisége nem teljesen garantált, de szavazzunk jóhiszeműen bizalmat azoknak, akik árulják, ha másért nem, akkor azért, mert sokkal olcsóbban lehet megvenni a lakkokat.

A második őszi lakkhoz szerintem kell egy hangulat, mert nem leszek boldog tőle, ha a körmeimre pillantok. Ez egy szürkés, barnás árnyalat, amit egyébként nagyon szeretek, régebben volt egy olcsóbb verzióm is ilyesmi színből, de a nyáron végül valamilyen akció keretén belül vettem egy Astort is belőle, az olyannyira szeretett Perfect Stay Gel Shine fajtából. 504-es You Are Grey-T árnyalat.


Két rétegben tökéletesen fed, kicsit lassabban szárad, mint az OPI, de egyáltalán nem kell rá sokat várni. Az ecsete inkább lapított, szélesebb, jól használható. Nagyjából 5 napot bír ki átlagos igénybevétel mellett.

Ezek az Astor lakkok sajnos nem bírják 2 évig, mint az OPI, nagyjából egy éves használat után már megváltozik az állaguk, nehezebben száradnak, nehezebben lehet felvinni őket a körmökre. Ár-érték arányban viszont jók, a 12 ml-es kiszerelést 1400 Ft körül lehet kapni a drogériákban, kuponnal vagy akció idején érdemes megvenni, mert akkor már 1000 Ft körül hozzá lehet jutni. Viszont összességében megéri pár száz forinttal többet költeni rá, mert majdnem olyan jó lakk, mint az OPI.

A harmadik gyönyörűséget az egyik barátnőm körmén pillantottam meg, és egész nap a körmeit bámultam, mert teljesen lenyűgözött ez a lakk. Ez a tipikus szuper pinky-pink lakk! Sötét pink átlátszó lakk, amiben kisebb pirosasabb árnyalatú csillámpor, és nagyobb pink csillámok vannak. A finis pirosas-pinkes csillámtenger! Ez nem más, mint a Miss Sporty Oh My Gem! lakk 002 Gorgeous Red árnyalatban. Egyszerűen annyira a pónik jutnak eszembe róla, hogy muszáj volt beszereznem egyet belőle! Ráadásul akciós volt a Rossmannban, így kb. 400 Ft-ért jutottam hozzá ehhez a 7 ml-es póniesszenciához. 


A tökéletesen póni hatás eléréséhez legalább három réteget kell felvinni belőle, hogy a csillámok mennyisége a maximumon lehessen. A száradási ideje átlagos, viszonylag gyors szerintem. A tartóssága elég jó, egy hetet simán kibír. DE! Biztos, hogy ismeritek a csillámos lakkok legnagyobb hátulütőjét, a lemosást. Igen, kb. 45 perc alatt tudtam leszedni a körmömről ezt a lakkot, már gondolkodtam, hogy nekiesek reszelővel, mert a körömlakklemosó csak a csillámok színét szedte le, magukat a csillámokat fenn hagyta, a vatta pedig gyönyörűen beleragadt, és szörnyű volt. Szóval szépnek szép, én nagyon szeretem, csak ne kelljen leszedni!!!

Az utolsó lakkot teljesen random találtam az Auchanban, le volt árazva 400 Ft-ra, és amikor megpillantottam, hogy világos lila, gondoltam, kénytelen leszek megvenni, ha már így az utamba került! Az Astor Fashion Studio 254 Classy Chic Violette az utolsó versenyzőnk!


6 ml-es a kiszerelés, tehát fele akkora, mint a nagy Astor tesó, vagy az OPI, még a Miss Sportynál is kisebb. Miután megvettem rákerestem, és semmi jót nem találtam róla, de gondoltam volt már rossz lakkom, nem fog megviselni, egyelőre a színt akarom tesztelni, hogy hogy érzem magam, ha ezt viselem. Jól érzem magam, ez az eredmény. A lakkban pedig pozitívan csalódtam.

Három rétegben fed tökéletesen, nekem szépen terült, nem lett csíkos, picit lassan szárad, de kivételesen valami csoda folytán nem nyúltam bele. A tartósságát még tesztelem, szerdán este kentem fel, ha jól emlékszem, ma szombat van, és minimális a pattogzása. Vegyünk bele azt, hogy a héten extra használatban volt, mert főzök, mosok, takarítok, így szerintem kiállta a próbát ez a szépség. Elégedett vagyok tehát, 400 Ft-ért meg végképp, főleg, hogy egy hiba miatt Erzsébet utalvánnyal tudtam kifizetni, a kasszást nem igazán érdekelte, hogy a paradicsom és a sajt között egy körömlakkot is lehúzott.

Annyi megjegyzést a képekről, hogy a Miss Sporty lakk fényét nem tudtam eléggé visszaadni, sokkal pinkebb a csillogása, de van, amikor teljesen pirosas. A szürke Astor a képen kékes, ami teljes hazugság, ez egy teljesen szürkés lakk a valóságban. A lila Astor pedig nem ennyire fakó, hideg, szerintem egy leheletnyivel melegebb lilásabb.

Ezek tehát a jelenleg legfrissebb, és legkedveltebb lakkjaim, remélem, Nektek is tetszik valamelyik, és örömötöket leltétek ebben a négyes tesztben. A beígért londoni beszámolóra várni kell, mert képtelen vagyok úgy írni róla, hogy ne egy hat kötetes lexikon hosszúságú bejegyzés szülessen. 

Illetve, mint láthattátok, csináltam a blognak egy Facebook oldalt, ott azért igyekszem gyakrabban kitenni valami indokolatlan dolgot, hogy kicsit szórakoztassalak Titeket addig is, amíg megszülök egy rendes bejegyzést. 

Hölgyek, a maihoz hasonló szépséges őszi napokat kívánok Nektek továbbra is, én ma elviszem a kisbabámat sétálni a rétre, hála a napsütésnek! Ti is menjetek ki a szabadba, mielőtt megint visszatér az eheti hányás időjárás!


csók!
             bibonapsugár

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése